SZOLGÁLTATÁSOK

Szállodánkban a pihenés és kulturális kalandok mellett rengeteg élménnyel gazdagodhat. Szauna, medence, drink bár és kerékpárok állnak rendelkezésére, hogy a kikapcsolódás még több élménnyel és feltöltődéssel teli legyen.

Főépületünkben 24 órás recepción fogadjuk vendégeinket, ugyanitt széf is üzemel az értékek védelme érdekében. A recepció mellett interneteléréssel rendelkező számítógép sarok kapott helyett, hogy megkönnyítsük a tájékozódást és segítséget nyújtsunk a programválasztásban. Ha a kiválasztott programot magával vinné vagy megosztaná másokkal is, fénymásoló és fax is segítségére lehet. A keresés közben, ha megszomjazott volna, változatos italkínálattal állunk rendelkezésre 0-24 óráig drink bárunkban.

A kényeztető pihenés nem teljes wellness kalandok nélkül. Próbálja ki Szauna épületünket a PIROS épületek udvarán, majd mártózzon meg hideg vizes merülő medencénkben a teljes felfrissülés érdekében! Vendégeink a fenti szolgáltatást minden nap 16 órától 21 óráig vehetik igénybe, szauna törölközőt a recepción biztosítunk.

Májustól szeptember végéig kültéri medencéink, amik a PIROS épület udvarán, valamint az EZÜST épületünk mellett találhatók, biztosítanak enyhülést a forró napokon.

Ha kétkerekű járműre pattanva barangolná be a környék látnivalóit, akkor érdeklődjön recepciónkon! 4 db női és 4 db férfi kerékpár várja az érdeklődőket, melyeket kedvezményes áron, 1 500 Ft / nap díjon van lehetőség kibérelni.

iratkozzon fel hírlevelünkre

Ha Ön klubtagunk, vagy csak kíváncsi szállodacsoportunk legújabb híreire, vagy kedvezményes ajánlataira, iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre. Így havi rendszerességgel értesülhet aktuális kedvezményeinkről, új csomagajánlatainkról.

Az Abbázia Group tiszteletben tartja és biztonsággal őrzi az Ön személyes adatait, csak saját promóciós kampányainak keretében használja fel, harmadik személynek nem adja át. Az adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-60578/2012. ABBAZIA GROUP c/o Club Dobogómajor, H-8372 Cserszegtomaj, Hévízi út 1., Hungary Tel. +36•83•531•981, newsletter@abbaziagroup.com

Az oldalunkon HTTP-sütiket használunk, a lehető legjobb webes élmény biztosítása érdekében. A továbblépéssel és az oldal használatával, beleértve az oldalon maradást is, Ön beleegyezik ezek használatába. További információkért vagy a cookie-k eltávolításáért, kérjük, olvassa el az Adatvédelmi irányelvek 4.5.A ill. 4.5.B fejezetét.

Tovább